Cate Blanchett lesz a zsűrielnök a Cannes-i fesztiválon

január 4. | RTL Klub
Idén májusban is megrendezik a neves filmfesztivált, és a rendezők nemrég bejelentették: igen, nagy név áll majd a díjakat kiosztó zsűri élére. Pontosan május 8-án kezdődik a híres filmfesztivál, ami egészen május 19-éig tart majd a Francia Riviérán. Mindig is izgalmas nevek foglaltak helyet a zsűriszékekben, sőt 2016-ban plusz öröm lehetett a magyaroknak, hogy Nemes Jeles László is ott volt az ítészek között – olyanok mellett, mint például Mads Mikkelsen vagy éppen Donald Sutherland. Tovább...


Nemes Jeles László új filmje is kapott támogatást az Európa Tanácstól Idén összesen 5 683 544 euro jutott 24 filmre, közte a Sunsetre, amit magyar-francia koprodukcióban forgat az Oscar-díjas rendező. Elkezdte új filmje, a Sunset forgatását Nemes Jeles László Elkezdte új, Sunset című filmje forgatását hétfőn Nemes Jeles László, az Oscar-díjas Saul fia rendezője. Megvan Nemes Jeles László új filmjének főszereplője Júniusban már kezdi is forgatni Sunset című új filmét az Oscar-díjas rendező, másfél évnyi casting után pedig végre kiderült, hogy a főszereplőt pedig az a színésznő játssza, aki már a Saul fiában is feltűnt. Belevágott Nemes Jeles László legújabb filmjének forgatásába Az Oscar-díjas magyar rendező ezúttal Budapest fénykorát idézi fel alkotásában, melynek évekig tartott az előkészítése. Portré - Erdély Mátyás Barabás Éva és Erdély Mátyás izgatottan ültek a stúdióban, izzadó tenyérrel várva az idei Oscar-gála díjátadót. Már forog Nemes Jeles László új filmje A Sunsetben szerepel többek között Jakab Juli, Kulka János, Balsai Móni és Nagy Zsolt is. Már forog a legújabb Nemes Jeles László film! Az Oscar-díjas Saul fia rendezője, Nemes Jeles László 2017. június 12-én elkezdte forgatni Sunset című második nagyjátékfilmjét. Ő lesz Nemes Jeles László új filmjének főszereplője A Saul fia rendezője több ezer jelölt közül választotta ki a fiatal színésznőt. A rendkívüli magyar filmsikerek éve Kiemelkedően sikeres éve volt 2016 a magyar filmgyártásnak! Ez elsősorban a Saul fia című alkotásnak köszönhető, amely már több mint 50 díjat kapott. Nemes Jeles László újra forgat "Nemes Jeles László menjen csak tovább a saját feje után.